A magyar kultúra napja
A magyar kultúra napja a legkedveltebb tananyag az Izbégi suliban
A magyar nemzet legérdekesebb, legjelentősebb hungarikumjainak plakátjait készítették el az Izbégi Általános Iskola tanulói a magyar kultúra napja alkalmából. Az érdekes projektfeladat célja az volt, hogy az iskola közelebb vigye a gyerekeket ehhez a tartalmas témakörhöz.
A magyar nemzetnek, mint minden nemzetnek, megvannak azok a szakrális szimbólumai, melyek a közösséget teljes erőből összetartják határon innen és túl. A legjelentősebb ilyen szimbólum a szent korona és a magyar trikolor zászló mellett, a magyar himnusz, melyet Kölcsey Ferenc 199 évvel ezelőtt, 1823. január 22-ei keltezéssel írt meg. A „Hymnus a magyar nép zivataros századaiból” című költemény egy Istenhez szóló fohász, a magyar nép törtelmének összefoglalása, valamint korában egy lelkesítő példabeszéddé vált. A magyar kultúra napját ezért január 22-én ünnepeljük minden évben.
Az Izbégi suli vezetősége a szaktanárokkal egyetértve az idén rendhagyó módon szerette volna oktatni a magyar kultúra jentőségét a világban. Olyan hungarikumok plakátjainak elkészítésére sarkallták a diákokat, amelyek egy-egy magyar tudomány sikerét hirdetik.
Az eredmény a pedagógusok többségét is meglepte; a plakátok között nemcsak szép munkák születtek, de a minőségükre is külön odafigyeltek a gyerekek, hogy januárban dekorációként díszeleghessen a folyosókon a C vitamin és Szent-Györgyi Albert, a Rubik kocka és Rubik Ernő, a telefonközpont és Puskás Tivadar, a szódavíz és Jedlik Ányos és még sokan mások.
A különleges projektfeladat minőségi és tartalmi kivitelezésének sikerén felbuzdulva a vezetőség hagyományteremtő projektnek értékelte a munkát, bízva abban, hogy jövőre, a magyar himnusz kétszázadik évfordulóján legalább iyen remekművek születnek, és a magyar kultúra napját méltóképp ünnepeli majd meg az Izbégi Általános Iskola.