Hagyományéltető nap a szentendrei Skanzenben
Az alsó tagozat idei hagyományéltető/ pályaorientációs napjára október 13-án került sor, a gyalog is könnyen megközelíthető Szabadtéri Néprajzi Múzeumban.
A cél a mozgás és kirándulás mellett népi kultúránk, hagyományaink megismerése és éltetése cselekvéssel, játékkal, feladatokkal, az eredeti csodálatos környezetben.
Gyönyörű, napsütéses reggel indult útnak az alsó tagozat 12 osztálya. Rövid eligazítás után mindenki a számára kijelölt helyszínre sétált.
Az osztályok életkoruknak megfelelően kapták meg feladataikat a különböző helyszíneken. Az elsősök a „Játékvilág” foglalkozáson népi játékokat, mondókákat tanultak és játszottak, a másodikosok a „Mindennapi kenyerünk” keretében cipót sütöttek, a harmadikosok egy része a régi, falusi oskolában tanult, a negyedikesek harmada a paraszti munka éves rendjével és a munkaalkalmak szokásaival ismerkedett meg. A maradék három osztály fókusz csoportként tevékenykedett az erdélyi részen.
A foglalkozások befejezése után maradt még idő az új tájegység megtekintésére és játékra is.
A gyerekek visszajelzései alapján sikeres, élménydús napot tudhattunk magunk mögött. Volt olyan lurkó, aki már másnap vissza akart menni.:-)
Igaz a mondás, hogy a múltból el kell hozni a parazsat, a hamut pedig ott kell hagyni! Talán sikerült minden gyermek tarisznyájába elrejteni azt a bizonyos parazsat…