Alsós Öko-sport nap

Hagyományosan a húsvét utáni első szerdán az Izbégi Iskolában Öko-sport napot szoktunk rendezni az alsó tagozatos gyerekeknek. Ez most sem volt másképp. Az esemény témája idén is az év élőlényei voltak, a patak mellett lebonyolított sportos feladatok e köré szerveződtek. 5 állomáson folyt a verseny, többek között alpesi gőtét lehetett „visszajuttatni” a vízhez, a barkós cinege tojásait kellett „óvni”, és „gesztenyével” próbálkozhattak célba dobni. A feladatok változatosak voltak, sok ügyességet igényeltek. Egy újdonság is szerepelt a játékok között, kincses térkép alapján lehetett extra feladatot végezni, amiért plusz pont járt.

A gyerekek nagyon jól érezték magukat, vidáman, lelkesen vettek részt a verseny minden részében. Elmondható, hogy tartalmas és szórakoztató volt az egész nap. Ezért köszönet minden segítőnek, kollégáknak, szülőknek!

A segítő szülők:

1.a osztályból:

Popladek Krisztina

Reichardt Zsófia


1.b osztályból:

Cseke Annamária

Novák Virág


1.c osztályból:

Kalina Petronella

Fülöp Szilvia

2.a osztályból:

Viktori Péter

Nagy Róbert


2.b osztályból:

Bertalan Orsolya


2.c osztályból:

Kovács Marianna   

Bánhidi Andrea       

Tóth Mónika

3.a osztályból:

Völgyes Flávia

Tamás Viktória


3.b osztályból:

Schönborn Kati 


3.c osztályból:

Feszl Barbara

Szabados-Cseri Hajnalka

4.a osztályból:

Rátkai Balázs

Szinnai Regina


4.b osztályból:

Mászáros József

Nagy Anita

Vogel Zsóka